2014.08.04. Hétfő - úgy vagyok vele, mint Garfield, de ez már közhely...

Gondolom itt most egy bemutatkozásnak kellene állnia. Nem vagyok egy gyakorlott blog író - ez így nem igaz, inkább azt mondanám, hogy még soha nem írtam blogot - szóval, nem is igazán tudom, hogy miért vágtam bele ebbe a dologba, így nem is igazán vagyok képben azzal, hogy hogyan is kellene kezdenem, de nem is szeretnék másokat majmolni, vagy másolni, ahogyan ezt sokan mások is teszik. Egyszerűen talán csak ki szeretném írni magamból azokat a dolgokat, melyek néha zavarnak vagy éppen történnek velem.Sokan ilyenkor azt mondják, hogy írd meg a facebook-ra, vagy beszélj egy pszichomókussal. De egyrészt nem az a célom, hogy a mindennapos problémáimat az ismerőseim elé tárjam - mondom ezt úgy, hogy épp egy blogot írok - egyszerűen úgy gondolom, hogy az írással remélhetőleg megszabadulok azoktól a terhektől, melyek nyomasztanak, vagy csak szimplán bosszantanak. Igazából nem is érdekel, hogy ki olvassa, főként magán céllal készül, a többit meg majd meglátjuk, szóval kedves olvasó, íme egy újabb blog a többi közé... 

Ja igen, a bemutatkozás :) Gondolom a bolg címéből mindenki rájött, hogy egy férfi és azon belül családapa vagyok, két csodaszép, ám a felnőttek kiakasztását már az anyatejjel magába szívó, csökönyösen önfejű (ja ez én IS vagyok) gyermekkel (fiú és lány) valamint az engem mindig kérdőre vonó és velem állandóan ellenkező ám ennek ellenére sok év házasság után még mindig szerető asszonnyal. Van macskánk, autónk, házunk...hitelünk, tipikus magyar családmodell. Ennek ellenére nem óhajtok senkinek sem tanácsot adni, megmondani a tutit, az nem az én világom. Nem szeretnék se több, se kevesebb lenni, mint ami vagyok ez csak az életem nyilvános részének a naplója.